VISSZATEKINTŐ
INASÉVEK
Azt mondják, egyszer mindent meg kell tanulni. Vagy ha megkeverjük, úgy is jó: mindent egyszer kell megtanulni. Mert igaz ugyan, hogy az XXXX. év telén, amikor első alkalommal kelt útra mindenre elszánt és semmitől meg nem riadó kicsinyke bandánk, már jónéhányunk kezéhez tengernyi vér tapadt, sőt! volt közöttünk olyan is, aki már akkora rutinnal küldte az ólból a füstölőre a pórul járt négylábúakat, hogy rossz szájak szerint közben el is aludt néha! De mondom, hiába volt meg többünkben emez ősi mesterség minden csínja- bínja, hiányzott mindőnkből az az addig ismeretlen érzés, ami csak akkor keríti hatalmába a csendes böllért, ha mindazon cselekedeteit, melyek mesterségéhez tartoznak, tömeg közepette, nagy nyilvánosság előtt követi el! Az a csodálatos, "majd én megmutatom" (persze először majd én besz*rok- behu*ozok) érzés, ami olyan, mint az első szavalatára készülő kisdobos-nyakkendős kiskamasznak a falusi kultúrház szinpadán - amikor a párttitkárelvtárs is ott ül az első sorban -, na az egy életre megmarad! Ezt éltük át valamennyien első közös böllér-kalandunk színhelyén, Napkoron.
ÁLOMBARINGATÓ
avagy
Képzelt riport egy meghiúsult böllérfesztiválról
(részben részeg részlet)
"Azután, hogy már bátrabbak lettünk, új helyszinek után kutattunk, mert szent meggyőződésünkké vált; muszály, hogy megismerje a nagyvilág a mi tudásunkat és zsenialitásunkat, a mi nagyságunkat és felülmúlhatatlanságunkat, na és persze országszerte elhíresült szerénységünket! Szó mi szó (na ez még nem a nóta!), elkezdtük lázasan inni a pálinkát meg böködni a térképet, oszt' ahová az ujjunk mutatott, oda mentünk. GPS kordinátákat betáplálni, pakolás Moszkvicsba sok pálinka, sör, bor, sör és még több pálinka, meg az UAZ-ra üstház, rendfa, hastok oszt' szevasztok!
Ebból csak egyszer lett kisebb bonyodalom, nevezetesen amikor Jóska (nálunk nem csak "egy Jóska van a faluban...") bökött az ujjával. Hiába próbáltuk rábeszélni, hogy bökjön újra, hajthatatlan volt, és makacsul ragaszkodott hozzá, hogy "deigenis odamennyünk azárgyélusát avilágnak!", így hát nem volt mit tenni, megpróbálkoztunk a lehetetlennel. Irány Siófok, a parttól kb. 1,5 kilométer.
Nem-nem! Nem a szárazföld irányába. Befelé! A jégen! Amikor a GPS sipolt, hogy a helyszinen vagyunk, akkor kezdett éledezni Jóska, aki kemény harcban állt és erős földi támogatást igényelt. Két földije támogatta, mivel útközben Ő vigyázott a pálinka-készletünkre, és az nagyon megviselte.
...hát kábé ennyire! Szóval ott estünk-keltünk a jégen, és ahogyan kezdett lassan kitisztulni az ég is meg a Jóska is, Ő megállt, körülnézett, mélyen bele a messzi semmibe, majd csalódott hangon, csendesen így szólt;
- Húzzunk el innét, lepra egy hely ez ba*meg, sehol egy ku*va fa vagy bokor, ahol hu*ozni lehetne!...
Majd lemondón legyintett, lassan megfordult és még hozzátette;
- ...meg a járda is ku*vára csúszós.
Azzal megint előre bicsaklott a feje, ezzel jelezve, hogy innentől megint elfogadja a baráti segítséget...
Aztán már csak néhány órát vett igénybe, amíg kimagyaráztuk a rendőr-őrsön, hogy mit kerestünk a befagyott Balaton jegén egy üstházzal meg a többi kellékkel, és különösen nagy teljesítményt igényelt elmagyarázni a rendőr-őrmesternek, hogy az az "erősen alkoholos befolyásoltság alatt állónak tűnő állampolgár" nem őrá értette, amikor vagy százszor ordította, hogy "...de én fogom leszúrni! ...de én ölöm le!" meg hogy "...kifolyatom a disznó vérét!".
Nem értem azóta sem, hogy miért érthette magára ezeket az őrmester...? Nagydarab, kövér, pirospozsgás és duciképű fiatalember volt, olyan tömpe orral és azzal a mély, gurgulázó hanggal... Amikor végre elengedtek bennünket és már az autóban ültünk, szórakozottan forgattam a kezemben az esetről felvett jegyzőkönyvet, a pillantásom néha a papírra esett, aztán egyszerre csak hangosan felröhögtem. A jegyzőkönyvet az őrmester is aláírta a bélyegző mellett, a megfelelő helyen. Kiskondás volt a családneve...
Hát ilyenek estek meg velünk, ha a Jóska bökött az ujjával. Szép volt, (talán) igaz se' volt!".
Visszatérve - a jégről - a valóság talajára, a többszöri Napkori kalandtúránkat lecseréltük, és megcéloztuk Újszentmargitát! Hiába gondolják, hogy a távolság miatt; nem! Az az 50-70 km. már igazán nem oszt, nem szoroz ("...bár egyszer a Jóska kiszámolta, hogy hány felest takarítunk meg NEKI, ha "csak ide a szomszédba" megyünk, de attól nem hatódtunk meg. [a fenti Képzelt riport-ból]). Nem a távolság miatt. Egyszerűen csak új helyszineket, új szokásokat akartunk megismerni, mert már az első alkalmakkor egyetértettünk abban, hogy milyen jó is lenne, ha egyszer, valamikor kis falunkban, Darányban is rendezhetnénk böllérversenyt! És ehhez tanulni kellett, vándorolni kellett, nélkülözni és lemondani kellett, szenvedni és gyötrődni kellett... és mielőtt ezeket az utolsó maszlag-szavakat feldolgozná az igen tisztelt szürkeállományuk; kijelentjük, hogy természetesen nagy kedvvel és nagy lelkesedéssel tettük mindezt! És amit talán sokan nem hisznek el; a magunk örömén és talán a magunk szórakozásán túlmenően igenis! hogy településünk jó hírnevének öregbítéséért is. Elsősorban azért!
Ez egy olyan inasos- bolondos oldallá sikeredett, de ami komoly belőle, az nagyon is komoly; az említett két helyszin, Napkor és Újszentmargita, valamint böllér-bandánk megfogalmazott célja!
(És hogy megvalósult-e a böllér-banda célja? - Igen! Mert mi mást bizonyítana az a tény, hogy 2011-től kezdődően évente megrendezésre kerül a Drávamenti Böllérverseny Darányban, és hogy ezt a szép folyamatot csak a COVID19 világjárvány tudta meszakítani, 2021-ben! Ha ez nem többszörösen megvalósult cél, akkor nem is tudjuk, hogy mi az...)
Lejegyzette mindezeket a Darányi Közművelődési és Faluszépítő Egyesület
önkéntes Tollnoka 2011 Február 28.án
♥ AZ ELSŐ SZERELEM - NAPKOR ♥
N A P K O R Forrás: Wikipédia
A település neve a Necopor (Napkor) személynévből ered.
Az okleveles források szerint az egyik legrégebbi szabolcsi települések közül való, mely a 11. századi Necoportól és Mezdától leszármazó Nopor(ur)-Mezte (Napkor-Meszte nemzetség) birtoka volt a tatárjárásig. A Napkor-Mezte nemzetség ez időben birtokos volt a mai Szilágyborzáson is, egy Kálmán kori oklevél szerint, ami a nemzetség téli-nyári szálláspárjára utal. 1271-ben a Kállay család őse a Balog-Semjén nemzetségbeli Ubul fia Mihály kapta királyi adományként. 1848-ig a Kiss család tagjai voltak a falu földesurai, és 1945-ig határának nagy része a tulajdonukban volt, a Láp család volt a jobbágyréteg.
1998-ban a "Virágos Magyarországért mozgalom" keretében a község elnyerte a Belügyminisztérium nagydíját.
1998-ban a település erős emberei a "Magyarország legerősebb faluja" vetélkedőn első helyezést ért el.
1999-ben sikerült megvédeni ezt a kitüntető címet.
A III. Nemzeti Lovasfesztiválon a napkori lovasbandérium első helyen végzett a megyék versenyében.
2002-ben rendezték az első Böllérversenyt, mely rendezvény néhány éven belül nemzetközivé szélesedett. Eddigi legnagyobb látogató-létszáma 40 ezer fő volt, de általában 10-20 ezer ember minden rendezvényüket látogatja.
♥ FELSŐ TAGOZAT - ÚJSZENTMARGITA ♥
ÚJSZENTMARGITA
A község elődje Szentmargita (utalás Szent Margitra) az egykori Koponya (vagy Koponyasi) csárda környékén volt található (ma Bödönhát). IV. Béla király az egri püspökség birtokait megerősítő oklevelében (1261. szept. 9-én) kiemelte azokat, melyeket Szent István adományozott. Ezek közé tartozott Fehér-Szent-Margita, a hozzátartozó halászokkal. A falu először az 1241-42-es tatárjárás idején lett lerombolva. A falu lakosai a helyi nádasokba illetve mocsarak közé menekülve élték túl. A tatárok elvonulása után kicsit arrébb építették fel falujukat Újszentmargita néven. Az eredetileg ott kanyargó Tiszából és egykori tavakból való halászatból éltek. A Tisza szabályozásakor ezek a mocsarak és tavak kiszáradtak. A megmaradt holtág Selypes néven maradt fenn.
Nevét sokáig Árpád-házi Szent Margittal kapcsolták össze (a címer is erre utal), de az ő szentté avatása jóval azután történt, hogy hiteles források Szentmargita vagy Fehérszentmargita néven említették a falut.
- 2008-ban rendezték meg első alkalommal a Böllérversenyt.
- 2013 Árpád-házi Szent Margit csontereklyéjének egy darabját helyezték el Újszentmargitán, a róla elnevezett római katolikus templomban január 27-én, a templomi búcsú szentmiséjén. A csontereklyét Papp László plébános kezdeményezésére Erdő Péter bíboros adományozta az egyházközségnek. Az ünnepi szentmisét Bosák Nándor püspök mutatta be.
Forrás: Wikipédia